Tomival osztálytársak voltunk általános 6, 7, 8 osztályokban Gödöllőn. Akkor és ott különösebben nem voltunk barátok, inkább csak tiszteltük egymást. Én tiszteltem az Ő vezéregyéniségét, ügyességét a sportokban, és amiért ilyen erősen összetartja az osztály fiúközösségét. Ő pedig tisztelte az én "eszemet" (a fiúk közül nagyjából az első voltam az osztályban tanulásügyileg, ami azért nem volt nagy szám, mivel azok a fiúk nem igazán tanultak otthon semmit ellentétben velem), szókincsemet, és különcségemet, ami többnyire abban nyilvánult meg, hogy amíg a többiek rap-et hallgattak, addig én Jean-Michael Jarre-t, Kraftwerk-et, Depeche Mode-ot és Vangelist. Szóval nem voltunk barátok, de azért haverok igen. Volt olyan óra is, ahol egymás mellett ültünk és persze olyankor haverkodtunk, sőt , voltak olyan alkalmak is, amikor elhívott hozzájuk focizni, meg ilyesmi. Barátok azért nem voltunk, mert nem tudtam elfogadni bizonyos dolgait: kirohanásokat, gusztustalan őrült poénokat, szívatásokat, barátkozásait az osztály számomra rendkívül ellenszenves és buta srácaival. Emiatt tartottam 2-3 lépés távolságot automatikusan közöttünk. Talán Ő barátjának érzett már akkor is, persze messze nem a legjobbnak.
Általánosból való kirepülést követően Tomi a pesti Pesti Barnabásba ment péknek tanulni, én pedig a Neumann Jánosba informatika középpontú közgazdasági szakközépbe. A mai napig nem tudom, mi az a közgazdaság, pedig azóta már több, mint 20 év telt el. A 90-es évek elejének közvetlen kezdetén jártunk. Bár 0-11 éves koromig Pesten éltem, ezt követően már Gödöllőn. Testben és lélekben teljesen eltávolodtam a fővárostól. 14 évesen újra bejárni oda minden nap olyannyira az újdonság és idegenség erejével hatott, mintha előtte soha nem is éltem volna Pesten. Nagyban megkönnyítette a bejárás unalmát, ha egy gödöllői ismerőssel együtt utazhattam a HÉV-en. Akár oda, akár vissza. Ilyen suliba történő beutazás alkalmával már a "középiskola-idény" elején összefutottam Farkas Tomival. Hogy oda-e, vagy vissza, az tökmindegy. Az utazás során hirtelen rengeteg közös témánk lett: a régi általános iskolai osztálytársak, osztálytársnők kibeszélésén kívül kimeríthetetlen témává váltak az új osztálytársak, új osztálytársnők, új lányismerősök, új tanárok, új tantárgyak, új bulik és új zenék kibeszélése, kivesézése. Ezekkel karöltve jöttek persze a pillanatnyi hangulatokról, lelkiállapotokról, otthoni életérzésekről történő beszámolások, értekezések. 1-2 ilyen véletlenszerű találkozást követően már tudatosan szerveztük, hogy együtt utazhassunk suliba vagy oda, vagy vissza, vagy oda és vissza is. Ha visszafelé 1 órával hamarabb végeztem, akkor inkább utaztam 1 órát a városban céltalanul össze-vissza, csak hogy együtt mehessünk haza. Azonnal vége lett a 2-3 lépés távolságnak részemről. Tomi gyakran hétvégén is eljött hozzám , hogy folytathassuk a dumálást. Egyik ilyen alkalommal elmondtam neki, hogy mennyire zavar, hogy semmiféle diszkós tánclépést nem ismerek. Mondta, semmi gond, táncórákat fog adni. És így lett, 4 hétvégén eljött hozzám, betoltuk a magnóba Vanilla Ice-ot, Ice MC-t és próbáltam leutánozni a lépéseit. Azt nem mondom, hogy a mai napig ezekből a lépésekből táplálkozom, de hogy kb azóta nincsenek gátlásaim a táncparketten, azt igen! Hirtelen egyértelművé és megkérdőjelezhetetlenné vált számomra, hogy Ő a legjobb barátom és ez kölcsönös volt, ezt onnan tudom, hogy ezt is megbeszéltük.
Hamar jöttek persze a kamaszkori "szar az élet" megnyilvánulások is, ebből egyenesen következtek az első közös titkos berúgások az erdő szélén. (Majd illuminált állapotban motorral gyorsan be a városba és valljunk szerelmet néhány volt osztálytársnőnknek, Ő Pászti Andinak, én pedig Bereczky Andi-nak, ez utólag visszagondolva a lányok részéről tényleg rendkívül nevetséges lehetett )
Sokat dumáltunk zenékről is. Ő nagyjából azt az irányt követte, amit a 4 évvel idősebb bátyja, Farkas Dávid hallgatott. Én pedig még mindig Depeche Mode-ot, Jean-Michael Jarre-t és Kraftwerk-et. Persze volt azért egy kedvelt rap válogatáskazettám is, amit legjobb barátom készített nekem és Tomi sem vetette el a Depeche Mode-ot. Egyik HÉV-es utazásunkkor még az első évben Tomi megpendítette, hogy Dávid bátyja újabban alternatív zenekarokat hallgat. Érdekelt, hogy kik ezek. A felsorolt magyar nevek között egyedül a Sziámi volt ismerős, tőlük véletlenül kivételesen egyszer már hallottam az Elmaradott ország című számukat a Hármas Csatorna című műsorban és már akkor rendkívül érdekesnek találtam. Kértem tehát Tomit, hogy hozzon nekem egy Sziámi kazit. Hozott. A "Ha" című albumukról van szó, mely az Előrelátó csecsemővel kezdődik. Na ez akkor olyan volt, mint egy igazi megvilágosodás: amikor ezt elkezdtem hallgatni, azonnal azt éreztem, hogy valaki életemben először kimondja a saját gondolataimat, a saját problémáimat megfogalmazza helyettem, a saját fájdalmaimat fájlalja, a saját könnyeimet siratja ! Kb az összes zsebpénzemből vásároltam egy bontatlan, tökéletes chrome minőségű kazettát, adtam oda Tominak és kértem, hogy erre vegye rá ezt az albumot, hogy rongyosra hallgathassam. Így is lett. Utána pedig gyakran kértem, mondja el, hogy még milyen alter zenekarokat hallgat a bátyja. Innentől nem volt megállás: kaptam, hallgattam és másoltattam Bizottságot, Kontroll Csoportot, Európa Kiadót és még sok Sziámit.
Tomi egy darabig gondban volt, nem tudta eldönteni, hogy rapper maradjon-e, vagy "alternatívossá" váljon-e Ő is velem együtt? Eleinte mindkét műfaj párhuzamosan futott, aztán szép lassan beállt Ő is az "alter" sorba.
A szüleim módszeresen kiborultak ezeknek a zenekaroknak a szövegeitől. Utólag persze ezen nem is csodálkozom. "Anyád az ítélet végrehajtó, megszült és halálra ítélt / anyád és hóhérod, megszült, mert megszülték..." ; "Ha előrelátó csecsemő lettél volna, felkötöd magad a köldökzsinórodra", ezekkel egy szülőnek valóban nem lehet mit kezdeni teljes elutasításon kívül. Feltéve persze, ha egyáltalán foglalkozni akar azzal, hogy mit hallgat a gyerek. Az én szüleim ezzel nagyon is foglalkozni akartak. Ennek eredményeképpen néha Anyukám vett elő és fakadt sírva 1-1 szöveg kapcsán, amit meghallott, ha éppen bejött a szobámba, néha pedig apukám hívott be a nagyszobába 1-1 hosszabb beszélgetésre kimondottan arról, hogy miért hallgatok ilyen zenekarokat és miért szeretem ezt és ezt a szövegüket.
Talán mondanom sem kell, mennyire utáltam ezeket a beszélgetéseket. Módszeresen panaszkodtam erről Tominak. Ő nem volt egyáltalán elővéve ezekért így, mégis megértette a szenvedésemet. A szüleim ez időtájt egyszer egy előre egyeztetett, általuk kezdeményezett időpontra átmentek egy baráti beszélgetésre Tomi szüleihez. Nem sokat tudok róla, hogy pontosan mi zajlott ott, három részlet jutott vissza hozzám: 1 . a beszélgetés egyik fázisában behívták Dávidot, Tomi 4 évvel idősebb bátyját, (akitől ugye a zenéket szereztük) és Apám megkérdezte, mi az élete értelme. Dávid azt válaszolta, az, hogy egy sivatag közepén buddhista szerzetes legyen és semmivel ne kelljen foglalkoznia. 2. Egy semleges téma kellős közepén Apám bevágta Tomi Apukájának, Balázs bá-nak, hogy " Balázskám, mi a véleményed a mai modern punkzenéről? " 3. A szüleim távozását követően Balázs bá kijelentette, hogy ezentúl a nagy Bocy nem jöhet ide, csak a kis Bocy. Beavatatlanok kedvéért jegyzem meg, hogy pár éve a becenevem Bocy volt ekkor.
.
